Ma munka után elmentem a Noémiért, mert amióta az Andi meghalt, azóta ő jelenti az egyetlen örömet nekem. Hazafelé menet bementünk a temetőbe, meglátogattuk az Andit. Lassan el kellene intéznem a sirját, de várok vele azt hiszem augusztusig, mert szeretném, ha normállissan megállapodna a sir. Istenigazából még fogalmam sincs, milyen sirt csináltassak, de azt hiszem maradok az egyszerű sírnál, mert sose szerette a nagyon csicsássat.
Amúgy még mindig nem sikerült túltennem a halálán magam, egyre nehezebb az itthonlét. Annyi minden kavarog bennem, a sok emlék pláne. Egyre inkább azon vagyok, hogy keresek egy másik állást Pécsen, Baján vagy Szekszárdon. Merthát ahoz talán elég a távolság, hogy le tudjon tisztulni bennem az a nagy összevisszaság, ami van. Ahoz meg kicsi, hogy távol kerüljek a kislányomtól. Iszonyatossan felkavart az Andi halála, nagyon nehéz túltenni magam rajta. Amennyire csodálatos volt a kapcsolatunk, annál nehezebb lelkileg elviselni, hogy nincs. Azóta egyetlen egy olyan éjszaka volt, amit "normálissan" átaludtam, de persze ehez kellett egy Franciaországi fellépés is, ahol rendessen kibuktam. Amúgy pedig jó ha elérem éjjelente alszok négy órát maximum. Az utóbbi két napban amikor nem tudtam aludni, akkor egy nagyon kedves jóbarátnak nyomtattam képeket, és lamináltam le őket. Csak azt nem tudom, mikor juttassam el hozzájuk. De azt hiszem majd csak nyár elejére beszélem meg vele azt, hogy felmegyek egy hétvégére, mert neki hátravan még a nyelvvizsgája, és inkább hagyom, had készüljön fel normálissan. Amúgy annyira jól esne egy kis kimozdulás, a Francia útra is az utolsó pillanatban csatlakoztam, mert amikor elindult a szervezése, akkor még pont az április elejei időpont a babaszületésre tünt alkalmasnak, nem pedig a gyászra. De aztán jól esett a kimozdulás, nem állandóan azon járt az agyam, miért kellett igy történnie, ahogy történt. Jó volt ismét picit irányitani a csoportot.
