én

Már egy hete egyedül maradtam. Ezt igazán a húsvét miatt nem nagyon akartam nagy dobra verni, mivel senki ünnepét nem szerettem volna elrontani.ugyanis március 19.-én meghalt az Andi. S vele együtt a kisbaba is. A boncolás szerint az Andi agyburka nem volt rendessen összenőve, ami a születésétől fogva bármikor feladhatta magát. Hát három héttel a baba születése elött meg is tette sajnos. A kicsin sem lehetett már segiteni, olyan későn talált rá a nővérem. Igy mindenkitől elnézést szeretnék kérni, aki csak most tudta meg, de nagyon kevesen tudtak rólla, és most is csak azok tudnak rólla, akik jelentenek valamit a számomra, vagy közel állnak /álltak/ hozzánk. És öszintén megvalva csak most jutottam el odáig, hogy egyálltalán irni tudjak rólla, mert igencsak megviselt, és iszonyatossan összezavart a haláluk. Mert hát a baba érkezésére vártam, nem pedig a kettejük halálára. S roppant sokan szeretnének segiteni a családból, és a baráti körböl, mindenkinek nagyon hálás vagyok ezért, de most nagyon helyre kell tennem magam, ami nem egyszerü dolog ezek után. Olyan egyedül érzem magam a házban, nem találom sehol a helyem, már megfordult az is a fejemben, hogy esetleg magam mögött kellene hagyni Mohácsot, és nem azért, mert meg szeretném tagadni az életem elmúlt időszakát, csak csupán azért, mert annyira nagy a lelki fájdalom, hogy szinte elviselhetetlen a számomra. Remélem azért lesz elég erőm elengedni őket véglegessen, mert hát nagyon nehéz, senkinek sem kivánom.